Mi van akkor, ha az ember két, egymással szöges ellentétben lévő orvosi vélemény kereszttüzébe kerül? Elég gyakran előfordul, és nagyon kínos, főleg ha a szóban forgó orvos(ok)tól erőteljes függésben van.

Pénteken hívott F.V. (ez a tény már önmagában vészjósló), hogy az előző napi vérvétel eredménye nem jó, az anti-D titer 512-ről 1028-ra emelkedett, és menjek be, mert ők most akkor kiveszik a babát, ez így nem mehet tovább, különben is, már nem maradt több IVIg-em, amit az OEP finanszírozna. Persze rávágtam, hogy de, egy még maradt (azt már nem, hogy mégis minek?), és különben is, várjuk már meg a 2 hét múlva esedékes következő transzfúziót, a grazi orvosok is azt javasolták, hogy ha nincs sürgős probléma, ne vegyék ki addig (erre legutóbb direkt rákérdeztem - éreztem, hogy aktuális lesz). Meglepetésemre beleegyezett, de az után viszont már mindenképpen kiveszi, mert értsem meg, hogy itt nem "ha rosszabbodik", hanem már A helyzet van, nem maradhat a magzat ennyi ellenanyag között. Még tett egy utalást a korábbi szülésemre, hogy "Legutóbb milyen érték mellett is szaródott el a gyerek?" - utálom, hogy ilyen gyakran használja ezt a kifejezést, az olyan rokon megjegyzésekkel együtt, hogy "már szar a baba" meg ilyenek. Nem ettől lesz cool, se vicces, se drámai. Vissza a párbeszédre:

- De én úgy tudtam, hogy a vérkészítmény, amit kap, az egy olyan semleges anyag, amit már nem támadnak az ellenanyagok, mert a szervezetem nem ismeri fel idegenként, és a baba vérében már nagyrészt ez folyik.

- De, higgye el, maga sem idegeskedik, ha nincs, ami felidegesítené.

- De, én simán, bármikor.

- Na de érti, ha nincs, ami idegesíti a szervezetét, akkor nem termelne ellenanyagot. Az csak azért termelődik, mert van, ami ellen termelődhet, tehát nem úszkálhat a baba ilyen közegben. [...] Simán elegánsan kivágjuk, ott lesz a TV meg minden sajtó, jön a Magyar Televízió is, maga meg rögtön szoptathatja is a gyerekét.

Az IVIg-et meg akkor mindenképp beadja, amint lehet, pl. kedden (holnap), de még hívjam fel előtte, hogy nincs-e valaki, akiről megfeledkezett volna, mert akkor csak ott feltorlódnánk.

Az egy dolog, hogy már baromira idegesít minden felesleges macera, és ezek közé sorolom az IVIg-gel járó minden kellemetlenséget is - hogy akkor kedd reggel teljes kórházi felszereléssel haptákba állva várjam, hogy bemehessek 2 napra, de nem biztos, hogy kedden, mert lehet akármikor máskor is, aztán rá legyek kötve a cuccra 7 órát, minden egyes pisilésért engedélyt kérve, hogy szedjenek le addig, aztán másnap délutánig várjak a patológián a rohadt zárójelentésre az ellenszenves ottani orvosok között, a szar kaja, a penészes ágynemű, meg most már tényleg minden zavar. 

De a másik fele, a sajtó meg ez az egész drámázás! Most ébredtem rá, hogy F.V. kifejezetten ki van éhezve az akciókra és a sikerre, és nagyon szeretné az egész sikersztorit (bárcsak az lenne végül!), a saját csodálatos, úttörő kezelésének betudni. (A legutóbbi zárójelentésben elég keményen ferdített is a kezelés sikeres feltüntetése érdekében.) Mindig amint meglát, csillogó szemmel gyártja a szcenáriókat, hogy hogyan lehetne ebből a sztoriból valami izgalmasat és szenzációsat kihozni. Kicsit mint egy Dr. Thackery-be oltott Szendi Gábor.

Tudom, ez nem hangzik szépen. És hogy ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt foglalkozni velem, komolyan venni a problémát és azonnal tenni valamit a magzatért, és amikor sürgőssé vált, elintézni a transzfúziót Grazban. Viszont ami igazán segített, az végül tényleg a transzfúzió volt, nem pedig az IVIg, ami egy kicsit kevesebb kontrollhoz juttatja - nem ezért ragaszkodik ennyire a visszaszerzéséhez? Biztos nem zavarna a presztízsharc, ha nem az én testemről és a gyerekem életéről lenne szó - de de.

Gyorsan írtam Häusler dokinak a dilemmámról (a személyeskedő fenntartásokat kihagyva, csak hogy rendben van-e, hogy ennyire ki akarják itthon venni, vagy jól tettem, hogy arra kértem, hogy várjunk, és hogy esetleg előrehozzuk-e a következő transzfúziót), akinek minden érdektől független ítéletében viszont fenntartás nélkül megbízok, és ma reggel válaszolt is. Azt írta, hogy:

- teljesen igazam van, az ellenanyagok már nem okoznak bajt a babában, mert már szinte csak donor vörösvérsejtek vannak benne - 3 transzfúzió után az ellenanyag-érték már eleve nem releváns

- az ellenanyagszint amúgy is mehet fel-le az anyában a terhesség során, ez közvetlenül nem enged a baba állapotára következtetni, csak az anya immunológiai állapotára

- a 2x-es emelkedés eleve nem szignifikáns (a minimum 4x-est szokták jelentős ugrásként értékelni)

- az egyetlen változás, ami aggodalomra adhatna okot, az ultrahangon a hasüregi folyadék megjelenése vagy a systolés csúcssebesség emelkedése (ami pl. nekem most 1,1 MOM, ami teljesen ideális). De ebben most 99,9% biztos, hogy nem fog bekövetkezni, kiv. csodák - itt még egy szmájlit is kaptam!

- az IVIg teljesen hatástalan, ha már az ember túl van sikeres transzfúziókon

- semmiképp sem szabadna a babát korán kivenni - épp az a célja a transzfúzióknak, hogy bent tartsák (egészségesen) lehetőleg a teljes terminusig, ami az én esetemben is abszolút elérhetőnek tűnik

- bármilyen bizonytalanság esetén nyugodtan keressem telefonon, de bevonta a levelezésbe Csapó doktort is (magyar orvos, aki kint dolgozik Grazban, és rajta keresztül szervezték az első transzfúziót is), aki nagyon szívesen tisztázza a helyzetet magyarul is bárkinek, ha szükséges.

(Még azt is írta, hogy sajnálja, hogy fölöslegesen keveredek problémás helyzetbe emiatt, és hogy bármilyen kétségem támad, azonnal menjek nyugodtan Grazba, és bármikor nagyon szívesen segít - hát legszívesebben már csomagolnék is!)

Ennyire határozott válaszra azért nem számítottam - főleg hogy nem csak az azonnali császárt nem helyesli, de hogy egyáltalán, két hét múlva sem! Ezzel beigazolódik az a sejtelmem, amit a megerősítése nélkül nem mertem volna olyan nagyon hangoztatni, hogy nem nagyon jó ötlet erőltetetten kivenni egy bébit, anélkül, hogy ő meg akarna születni, vagy bármilyen jele lenne annak, hogy nem érzi jól magát. Különben is, Vince születése óta elég biztos vagyok benne, hogy ezek a makik iszonyú okosak, és nagyon jól tudják, mikor akarnak kijönni - ő is korábban jött, de magától, amikor felismerte, hogy nem bírja tovább bent. Mostantól ha akármikor meg akarna születni magától, elhinném, hogy az a legjobb neki, de ha kiszakítanák és emiatt lenne akármilyen problémája, nem bocsátanám meg senkinek (most vagyok 32 hetes).

Nem tudom, hogy lehet ezt lekommunikálni az itteni orvosnak, anélkül, hogy berágna a szakmai integritása megsértése és nagyszabású tervei akadályoztatása miatt. Egyelőre nem akarom a kintieket bevonni a vele való vitába, esetleg a transzfúzió után. Az IVIg-ről meg megpróbálom én lebeszélni holnap reggel, ha meg nem megy, akkor basszus bemegyek és kész. És a végén kineveznek osztrák-magyar attasénak, konzulnak vagy nagykövetnek. Addig megyek és kicsit felhúzom a német tudásomat, frühstückkel és grüsgottal kiegészítve.